Maci Bolt »  Mackó Info  »  Mackó Könyvtár  »  A medve - Nagy Lajos: Képtelen természetrajz

A medve - Nagy Lajos: Képtelen természetrajz

(Nagy Lajos: képtelen természetrajz)

A medve igen otromba állat, különösen a lába nagy, ami elárulja, hogy nem előkelő származású. Természetesen többféle medve van, amint az általában többféle állattal így van. Van barnamedve, mosómedve, erdei medve és fehér medve, az utóbbit jegesmedvének is hívják. A medve vegyes táplálkozású állat, ami azt jelenti, hogy húst is eszik, meg növényi táplálékot is, néha csemegéül az állatkertben be-bekap egy-egy, a ketrecébe benyúló emberkezet, de erről a táplálékáról lassanként egészen leszoknak a nyúlkáló emberek. A barnamedve szőrének színe barna vagy fekete, a fehér medvéé pedig fehér vagy sárga, szóval ez is majdnem úgy van, mint a fehér kávéval, amelynek a színe barna, s a fehér borral, amelynek a színe sárga, s a vörös borral, amelynek a színe lila.

A medve vadállat, mi annyit jelent, hogy távol él az emberektől, viszont az emberek azért vadak, mert nem élnek egymástól távol, hanem úgynevezett társas, sőt úgy csúfolt kultúréletet élnek, ami egyike a legszebb találmányoknak. A medve hangját dirmegésnek-dörmögésnek mondják, ez a szép hang arra vall, hogy a medve nem megelégedett lélek, amiben hasonlít a zsörtölődő öregurakhoz.

A medve utálja a telet, ebben e tanulmány jó ízlésű írójához hasonlít. Az egész telet átalussza barlangjában, s ezáltal a szénkérdést s a spanyolnátha kérdését a lehető legpraktikusabban oldja meg, tehát nem is olyan ostoba állat, mint amilyennek kinéz. Gyertyaszentelőkor előjön a barlangból és szétnéz; ha szép idő van, a néphit szerint visszabújik a barlangjába, mert arról megtudja, hogy még sokáig tart a tél, ha pedig csúnya idő van, akkor künn marad, mert tudja, hogy nemsokára kitavaszodik. Így hiszi ezt a nép. A medve azonban sokkal ravaszabb, mint a nép és az ő hite, ha szép idő van, kinn marad, azért, mert szép idő van, ha pedig csúnya idő van, akkor visszamegy a barlangjába, azért, mert juj, de csúnya idő van odakinn. Ez a lehető legkörmönfontabb gondolkodás, amit a medve még azáltal is komplikál, hogy nem pont gyertyaszentelőkor bújik elő, hanem csak úgy gyertyaszentelő tájban, egy kicsit korábban, vagy egy kicsit későbben, csak azért, hogy a néphit egyáltalában ne tudjon rajta eligazodni.

A medvét a grófok vadásszák, a vadászok életveszélyes kalandok elbeszélésénél életveszélynek alkalmazzák, az oláhok pedig táncoltatják. A medvetáncoltatók medvéjüket láncon vezetik, melynek a vége karikába van fűzve, a karika viszont a medve orrába van fűzve, szóval a táncoló medve egy buta állat, amely a táncoltató által az orránál fogva vezetteti magát. A medve bőrét medvebőrnek használják, amin igen szeretnek henteregni a gyerekek, mivel a legvadabb medve sem bántja őket bőrkorában. Ilyenkor azután kedveskedésük jeléül mackónak hívják, és simogatják.

A medve húsát nem eszik meg, de talpát, az elemi iskolai olvasókönyvek szerint a vadászok kitűnő csemegének tartják. Hogy a vadászok aztán mit tartanak az elemi iskolai olvasókönyvekről, ez más kérdés, ez nem tartozik a természettudományok körébe.

A medvék különösen a hegyoldalakon legelésző bárányokat és kecskéket szeretik, de szerelmük reménytelen, mert a hegyoldalon legelésző bárányok és kecskék sohasem fogják őket viszontszeretni.

1920

Nagy Lajos

(Apostag, Tabányitelek, 1883. febr. 5. - Budapest, 1954. okt. 28.): író, publicista.

1883. február 5-én született a Bács-Kiskun megyei Apostagon. Házasságon kívüli gyerek volt, származása egész életében nyomasztotta. A nagyszüleinél tanyán nevelkedett. 1889-ben került Budapestre. Bár eredetileg matematika-fizika szakos tanárnak készült, végül a jogi kar hallgatója lett, de jogi tanulmányait nem fejezte be. 1904-ben horvátországi családoknál volt házitanító. 1906-ban a darabontkormány alatt Abaújszántón volt szolgabíró, majd Budapesten ügyvédi irodákban dolgozott. 1907-ben jelent meg első novellája, a Két leány a Népszavában, 1911-ben pedig első elbeszéléskötete. 1912-től írásaiból élt. 1915-ben besorozták segédszolgálatosnak, de 1917-ben ideggyengesége miatt felmentették. 1919-ben a Szellemi Termékek Országos Tanácsának lektora volt. A Tanácsköztársaságot támogatta. 1922-től a Nyugat főmunkatársa lett. Expresszionista novelláiban a szegények és gazdagok közötti ellentétekre figyelmeztetett.

Képtelen természetrajz » című kötetének humoros, szatirikus karcolatai 1918-1922 között születtek. Az időpont azért is érdekes, mert a szellemes állatportrékban benne van a háború végi Magyarország hangulata, az éles társadalomkritika. A magyar fölfbirtokos és A zsidó című írás képviselik ezt a vegytiszta társadalombírálatot, míg a keresztény kurzus, a háború és a fehérterror elleni fricskák több helyen is fellelhetők, például A ló. A tyúk, A gólya, A tigris című írásokban. A búvár hencser » mint egy kitalált élőlény és A villamos-állat, mint egy közlekedési eszköz meglelkesítése. A Képtelen természetrajz portréinak többsége azonban az állatvilág egyedeiről készült karcolat. A természettudományoskodó leírások azonban a szójátékok, a nyelvben fellelhető illogika, szarkasztikus megjegyzések, kiszólások révén szatírikus, irónikus felhangot kapnak. A fogyatékosságot, hibákat, természettudományos képtelenségeket és téveszméket az író az abszurditás határáig felfokozza, hogy aztán azok maguktól pukkadjanak szét. A karcolatsorozatot egy karinthys ihletésű darab zárja. A Természetrajzból: kitűnő című írásában Nagy Lajos is a feleltetés rémével küzd meg egy éjszakán, akár Karinthy Tanár úr kéremjének diákja. A mű a magyar humoros irodalom klasszikus alkotása.

Nagy Lajos a 20-as években közeledett az illegális kommunista párthoz, különböző baloldali lapok szerkesztőjeként is dolgozott. 1934-ben Illyés Gyulával részt vett a Szovjet Írókongresszuson. Ugyanebben az évben jelent meg Kiskunhalom című szociográfiája, s ezzel a művel a szociográfiai irodalom egyik alapítója lett. Ezután egy ideig részt vett a népi írók mozgalmában. 1935-ben kötött házasságot Szegedi Borissal. Rövid ideig kapcsolatban állt az Új Szellemi Fronttal. 1939-ben Nagy Lajos Különvéleménye címmel folyóiratot jelentetett meg. 1941-ben könyvesboltot nyitott. 1945-ben belépett az MKP-ba, a Szabad Nép munkatársa lett. 1945-ben a Pincenapló című művében számolt be a háborús évekről. 1948-ban az elsők között kapott Kossuth-díjat. 1949-ben jelent meg első önéletrajzi regénye, A lázadó ember, melyet 1954-ben A menekülő ember követett. 1950 és 1953 között szembekerült a párt dogmatikus politikájával, és mellőzött íróvá vált. 1954. október 28-án halt meg Budapesten.