A róka, meg a medve a keresztelőben…
(magyar népmese)

Összebeszélt a róka a medvével, hogy keresztelőbe mennek a róka sógorához, mert éppen most lettek meg a kölykei.

– De a keresztelőbe nem mehetünk üres kézzel, róka koma!

– Nem hát. Először szerezni kell egy libát, vagy tyúkot!

– Melyikünk menjen előbb?

– Eredj Te, hozzál vagy libát, vagy tyúkot, amelyikhez jobban hozzájutsz. Aztán én megyek el.

A medve fogta magát, elment szépen a falu felé. Sikerült is fognia egy libát, és vitte a szájában. Az erdő szélén megörült a róka, mikor meglátta a medvét a szép hízott jószággal.

„Nem is olyan ügyetlen állat ez a medve” – gondolta.

Amikor melléje ért, mindjárt megkérdezte:

– Honnan hozod a libát, medve koma?

A medve jól kitátotta a száját, úgy felelt:

– Bárnából!

Persze hogy kitátotta a száját, mert másként nem tudta volna mondani. A liba kiesett a szájából, a róka meg gyorsan odaugrott, felkapta, elfutott vele a sűrűbe, felhabzsolta azon nyomban.

A medve egyet gondolt:

„Majd elbánok vele én is, csak találkozzunk még egyszer!”

Össze is találkoztak nem sokára. A medve szemrehányóan mondta:

– Róka koma, elszámolnivalóm van veled. Én beváltottam az ígéretemet, hoztam libát, de most mát te következel.

Elment a róka is a faluba szerencsét próbálni, a medve meg várta az erdő szélén. Nemsokára visszajött a róka egy szép hízott libával a szájában. A medve úgy érezte itt az alkalom, visszaadja a kölcsönt a rókának, elkapja előle a jóféle csemegét. Megszólította hát:

– Honnét hozod a libát, róka koma?

De a róka ravasz volt, jól összeszorította a fogát, hogy a liba ki ne essen belőle:

– Szécsényből!

Azt hitte a medve, hogy ő lakmározik, mert kiejti a róka a szájából a libát, de pórul járt megint, mert a róka elfutott, ő ette meg a finom zsákmányt másodszor is.