Amikor a medve kijön a barlangjából
Jókai Mór: Az új földesúr - részlet
A medve igen nagy filozóf. Míg derültek az élet napjai, addig élvezi azokat, s ha zordonulni kezdenek, nem keres idegen hazát, mint a gólyák, nem is megy rabolni az erdőre, mint a farkas, nem megszolgálni, mint a kutya, hanem behúzza magát egy csendes, előre kiszemelt odúba, ott összekuporodik, s nagy megnyugvással várja, hogy melyikük unja meg hamarább a passzív ellenállást: ő-e vagy a tél? Rendszerint a tél türelme szokott rövidebb lenni, mert az rendesen elmúlik magától, míg havon megfagyott medvét még senki sem látott.
Néha vannak igen hosszú telek, de az a medvét nem konfundálja; tudja jól, hogy azért mégis csak el kell annak múlni; ha nagyon csípősen fú be odújába a szél, nem ír hozzá szelídítő brochure-öket, hanem betartja a hátával a nyílást, s akkor csak azon az egy helyen fázik.
Van aztán egy napja a télnek, aminek „gyertyaszentelő” a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; - mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.
Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy mármost örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! - Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőlteti haragját, annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van.
Honnan vette a medve e természettudományi bölcsészeti kontemplatív irányeszméket, azt nem tudjuk megmondani, hanem hogy a magyar időjárási észleletek között az rég fel van jegyezve, az bizonyos.
Jókai Mór (1825-1904): író, újságíró, szerkesztő. Komáromban született kisbirtokos nemesi családban. A pápai önképző körben ismerkedett meg Petőfivel. Bár ügyvédi oklevelet szerzett, első regénye, a Hétköznapok (1846) sikerén felbuzdulva az írói pályát választotta. Pesten a Tízek Társaságának tagja, 1847-ben az Életképek c. folyóirat szerkesztője. A szabadságharc idején a forradalami ifjúság egyik vezére. Világos után bújdosni kényszerül, majd élclapokat szerkeszt (Nagy Tükör, 1856; Üstökös, 1858). 1863-ban megindítja a Hon c. hírlapot. 1865-ben képviselővé választották, az országgyűlésen a Határozati Párthoz csatlakozott, és életre szóló bartáságot kötött Tisza Kálmánnal. A politikától fokozatosan visszavonult. 1894-ben ötvenéves írói jubileumát az egész nemzet ünnepelte, ekkor jelentették meg műveinek százkötetes díszkiadását. Születésének centenárumán kódexet neveztek el róla. Tagja volt a Kisfaludy és a Petőfi Társaságnak, 1858-tól a MTA-nak.A nemzeti romantika megteremtője. Romantikus idealizmusa, színes fantáziája, mesélőkészsége révén a legnépszerűbb magyar prózaíró, regényei teremtették meg a mai értelemben vett olvasóközönséget. Műveinek szellemét alapjaiban a liberalizmus és optimizmus hatja át, amely 1867-ig szinte nemzeti ellenállást jelentett. Csaknem minden írásában a tevékeny akaratot segíti diadalra. „Legfontosabb jellemvonása talán a mese, a megköltés. Állandó lebegésben, felfokozottságban, önnepi ragyogásban tartja ez az aspektus. Hőseiben eszményeket jelenít meg, mellékalakjaiban pedig a vágyott vagy ellenséges atmoszférát. Műfajában nagyon közek áll a legendához, Thomas Mann-i 'szép elbeszélések'-hez a mítoszhoz… vigasztalón és bíztatón mesél, új eposz hőséül emeli a hétköznapok emberét, nagyságot, bátorságot, önérzetet szuggerál elbeszéléseivel. Jókai életműve az ember és az élet apológiája." (Mezei József) Művészetét sajátos kettősség, a népiesség és a romantika, valamint a különféle elemek ötvözése jellemzi. Regényeinek szerkezete általában egyszerű: a cselekmény rendszerint vonalszerű, különböző színhelyek és bonyodalmak váltakozása az időbeli előrehaladásnak megfelelően történik. Regényeinek alaptípusai: (a) heroikus, pl. A kőszívű ember fiai (1869), az 1848-as szabadságharc eposza; (b) vallomásregény, pl. Az aranyember (1872), a valósággal szembeállított idillképe; (c) kalandregény, pl. Fekete gyémántok (1870), amelynek tárgya a nemzeti iparosítás kifejeződése; (d) anekdotikus életkép, pl. Egy magyar nábob (1853), amely a reformkor legendáját teremti meg. Stílusának kialakulásában Jósika Miklós, Walter Scott, Dickens, Dumais, Sue, Verne, Zola hatása játszott szerepet. Magyaros, árnyalt, eleven nyelvét, mely kiváló elbeszélő tehetséggel párosult, elsőként Arany János méltatta.