Maci Bolt »  Mackó Info  »  Mackó Könyvtár  »  Illyés Gyula: A loncsos medve - 77 magyar népmese

A loncsos medve

Illyés Gyula: 77 magyar népmese

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, élt egyszer egy kisgyerek. Ez a kisgyerek kiment egyszer az erdőre, s felmászott egy nagy körtefára, s ott a bécsi bicskájával elkezdett körtét enni. Amint eszegelődik, hát jön egy lompos, lucskos, vagyis ahogy arrafelé mondták egy loncsos medve. Nem tudom, hol járt, hol nem, de a hátán egy üres zsák volt. Amint a kisgyereket meglátta, odament a fa alá, s azt mondta neki:

- Te kisgyerek. Adjál nekem egy kis körtét a bécsi bicskáddal.

- Nem adok bizony én, mert lerántasz.

- Dehogyis rántalak, dehogy! Nem én bizony, csak adjál!

Az hát szakított egy szépet, nyújtotta le neki. A loncsos medve azonban megkapta a kisgyerek karját, lerántotta annál fogva, s bele tette a zsákjába. A kisgyerek sírt-rítt, de az bizony nem használt semmit, mert a medve hátára kapta a zsákot, s ment vele hetedhét országon keresztül hazafelé. Útközben elfáradt, letette maga mellé a zsákot, és elaludt ott helyben.

Illyés Gyula: A loncsos medve - 77 magyar népmese

Amint ezt észrevette a kisgyerek, a bécsi bicskával kihasította a zsákot, teletömte tégladarabokkal meg szerbtövissel, maga pedig odébbállott. Mikor a loncsos medve fölébredt, hátára vette a zsákot, s vitte egyenest hazafelé. Egyszer csak szúrást érez az oldalán. Szisszent egyet-kettőt, aztán azt mondja:

- Ne szurkálj, kisgyerek, mert majd meglásd, megtürücsköllek!

Azzal megy, csak mendegél. Egyszer csak még jobban szúrják az oldalát. Azt mondja megint:

- Ne szurkálj, kisgyerek, mert majd meglásd, megtürücsköllek!

Nem ért semmit a fenyegetés, annál jobban szúrták az oldalát. Azt mondja hát harmadszor is:

- Ne szurkálj, kisgyerek, mert bizony megtürücsköllek!

Illyés Gyula: A loncsos medve - 77 magyar népmese

Most sem ért semmit a szó, csak szúrták az oldalát. Mikor aztán már elfogyott a tűröm-olaja, levetette a zsákot a válláról, s úgy megdögönyözte, hogy jobban sem kellett. Aztán megint a hátára vette és vitte, vitte hazafelé. Mikor aztán hazaért, azt mondja az öreg ördöngös szülének:

- Eredj, te szülém, hordd tele a nagy üstöt vízzel, gyújtsd alá, melegítsd fel jól!

No, jól van. Az öreg ördöngös szüle telehordta a nagy üstöt vízzel, tüzelt erősen a katlan alá. Mikor felforrt a víz, a loncsos medve kioldja a zsák száját, megfogja a csúcsát, rázza, hát úgy hull belőle ki a diribdarab kő meg a szerbtövis, hogy szeme-szája elállt bele a medvének.

- No, még így sohasem jártam! - mondja.

Avval hátára véve az üres zsákot, elindult. Ment, ment hetedhét országon keresztül, meg sem állott, míg vissza nem ért abba az erdőbe. Hát a kisgyerek már megint ott volt egy nagy körtefán, ette a körtét a kis bécsi bicskájával, amúgy istenigazában. Amint ezt a loncsos medve meglátta, tüstént odament a fa alá. Azt mondja a kisgyereknek:

- Te, kisgyerek. Adjál nekem egy kis körtét a bécsi bicskáddal!

- Nem adok bizony én, mert lerántasz!

- Dehogy rántalak, nem rántalak biz én, csak adjál!

A kisgyerek szakított hát, és lehajította.

- Ó, te kisgyerek - mondja neki a loncsos medve -, nem azt mondtam én, hogy hajíts, hanem hogy adjál egy kis körtét a bécsi bicskáddal.

Addig kunyorált, könyörgött ott a fa alatt, hogy a kisgyerek szakajtott egy szép körtét. Nyújtotta lefelé a medvének. Az pedig megkapta a kisgyerek karját, lerántotta, s beledugta a zsákjába. Avval fölkapta hátára, vitte, vitte hetedhét országon hazafelé. A loncsos medve útközben megint elálmosodott, de most már volt annyi esze, hogy nem tette le a zsákot, mert félt, hogy megint elszökik a gyerek. Megparancsolta most is az öreg ördöngös szülének, hogy a kemencét tüstént fűtse be irgalmatlanul, a kisgyereket meg süsse meg benne. Avval maga elment, megtisztálkodott, s minthogy nagyon el volt fáradva, lefeküdt egy kicsit delelni. Az ördöngös szüle jó sok fát hordott be, azzal úgy felfűtötte a kemencét, hogy majd összedőlt. Mikor már csak úgy szikrázott a kemence feneke, behozta a sütőlapátot, és azt mondta a kisgyereknek:

- No, kis szolgám, ülj fel erre a sütőlapátra!

A kisgyerek rákucorodott a lapátra, de valahányszor be akarta az ördöngös szüle a kemence száján dugni, mindannyiszor talpra állott.

- Nem úgy, kis buta, hanem ülj le egészen!

- Ó, kedves nénikém - mondja neki a gyerek - nem tudom én, hogy kell rá felülni, mutasd meg te előbb!

Az öreg ördöngös szüle nem kérette magát sokáig, ráült a lapátra. De a kisgyerek sem volt ám rest: amint ezt meglátta, hirtelenében meg kapta a lapát nyelét, s bevetette az ördöngös szülét a tüzes kemencébe, maga pedig nagy üggyel-bajjal felmászott a kémény tetejébe.

Illyés Gyula: A loncsos medve - 77 magyar népmese

Mikor a loncsos medve felébredt álmából, keresni kezdte a szülét. Tűvé-heggyé tette az egész udvart, de nem találta sehol. Egyszer csak felnéz a kéményre, hát látja, hogy a kisgyerek odafenn gubbaszkodik a kémény legtetejében.

- Hogy mentél te oda fel, te kisgyerek?

- Hát alfelembe vasnyársat dugtam, és nagyot ugrottam.

A loncsos medve gondolta, hogy ő is úgy tesz, de amint nagyot ugrott, a vasnyárs keresztülszúrta, és meghalt. A kisgyerek pedig lejött a kéményből, és szaladt, szaladt, amíg csak haza nem ért.

Illyés GyulaIllyés Gyula (1902-1983)

Író, költő, műfordító. A XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. A népi írók mozgalmának elindítói közé tartozik a 30-as évek elején. 1944-ig a Nyugat utódját, a Magyar Csillagot, majd a Válasz című folyóiratot szerkesztette (1947-8). Megújította a magyar elbeszélő költészetet (Három öreg, 1931; Hősökről beszélek, 1933). Prózai művei közül kiemelkedik a Petőfi (1936) monográfiája, a Puszták népe (1936) szociográfiája, valamint az Ebéd a kastélyban (1962) gyűjteményes kötete. Drámáiban a nemzeti sorsfordulókat jelenítette meg, megalkotja a nemzeti történelmi önvizsgálat drámatípusát (Fáklyaláng, 1953; Dózsa György, 1956). Lírájának sokszínűsége az új élet építésének örömétől (Megy az eke, 1945) a szocializmus ígéreteiben való csalódásáig (Egy mondat a zsarnokságról, 1950) hat, de nem merül ki csupán a politikai témában.

Legszebb népmeséink anyagait emelte át Illyés Gyula az irodalomba - megőrizve a nép gazdag, élő nyelvét, a népmesék fordulatait. Jeles mesegyűjtők - a többi között Berze Nagy János, Brassai Sámuel, Kriza János, Vikár Béla - gyűjteményéből való a 77 magyar népmese című kötet anyaga. "Nem megváltoztatni, inkább lényegükben megerősíteni akartam őket!" - írja a kötet zárósoraiban. A mesék a magyarság megtelepülésének különböző tájain teremnek; magukon hordozzák e tájak sajátos mondatalakítását, nyelvi zeneiségét. Az ismert szép mesék (többek között Az égigérő fa, a Tündérszép Ilona és Árgyélus, Rózsa és Ibolya); Mátyás királyról szóló történetekkel (Mátyás király meg az igazmondó juhász, Mátyás király és a székely ember lánya stb.) és állatmesékkel (A legerősebb állat ») váltakoznak. A tündérmesék varázslatokkal körülfont szereplői (A zöldszakállú király, A halkisasszony) mellett feltűnik Együgyű Misó, Nyakigláb, Csupaháj meg Málészáj nevetést, derűt sugárzó figurája, Ludas Matyi alakja. Az élő meseszó hangulatát árasztó történeteket át- meg átszövi a líra.
Szabványos HTML 4.01 oldal!