Maci Bolt »  Mackó Info  »  Mackó Könyvtár  »  A medvéből lett vőlegény (észt népmese)

A medvéből lett vőlegény észt népmese Medve Adj' Isten, jó ember! Hová mész? Ember Vő után nézek, medve bátyó, aki benősülne hozzánk. Medve Na, hát fogadj el engem vőnek! Ember Tebelőled nem lenne jó vő! Hogy is lehetne, hiszen medve vagy! Medve Lesz biza! Majd meglátod, csak fogadj el vőnek! Mesélő Elindult hazafelé az ember a medvével. Mindenki félt otthon a medvétől, de nem tehettek semmit. Összehívták a rokonságot a lakodalomra. Eljött az este. A menyasszony sehogy se mert aludni menni a medvével. Leány Apám, állítsatok őröket a vánkosomhoz, másokat a lábomhoz, s őr álljon az ajtón kívül is, félek, hogy széjjeltép ez a medve. Medve Küldd el az őröket, kedvesem! Kérlek, küldd el őket! Nem lesz bántódásod. Mesélő A medve olyan sokáig és szépen kérlelte a lányt, hogy az elküldte az őröket. Ekkor a vőlegény szétnyitotta a medvebőrt, ledobta magáról - nagyon szép derék legény lett belőle. Megölelte, megcsókolta ámuló feleségét, aki most már nem félt tőle, sőt az éjszaka alatt igen megszerette. Reggel visszamentek a házba, s a legény a lány lelkére kötötte, senkinek el ne mondja, hogy éjjelre levette a medvebőrt. Másnap a rokonok mind faggatták a lányt: - Hogy tudtál meglenni vele? Hogyhogy nem evett meg? Nem féltél? S a menyasszony végül is elszólta magát a nénje előtt, az meg továbbadta a többieknek. A rokonok összetanakodtak, hogyan láthatnák meg ők is a szép deli legényt. Eljött megint az este. A férfiak köveket tüzesítettek, s odahengergették őket, ahol a fiatalok háltak. Nemsokára a vőlegény és a menyasszony lefekvéshez készülődött. Amint a medve kibújt a bundájából, és a kövekre dobta, az tüstént elégett, csak úgy sercegett. Medve Nem teljesítetted, amire kértelek, ezért most el kell mennem nagyon messzire. Nem találsz rám addig, míg három pár vascipőt, három vasbotot el nem koptatsz, s meg nem rágsz három aranyalmát. Leány Bocsáss meg nekem, kedvesem, és ne menj el. Medve Én megbocsátok, de újra csak akkor lehetünk férj és feleség, ha felkutatsz engem ott, ahová mennem kell. Mesélő Ezután a menyasszony vascipőt húzott, vasbotot fogott a kezébe, egy aranyalmát a markába, és elindult. Ment, mendegélt sokáig, hát látja, hogy a nap már nyugovóra hajlik. A cipője elvásott, a bot is elkopott, s az almát is megette, de ott állt éjjeli szállás nélkül. Nézgelődik mindenfelé, egyszer csak egy lúdlábon forgó házat lát maga előtt. Leány Kicsi tanya, kicsi tanya háttal fordulj fák felé, küszöbbel meg énfelém! Mesélő A házikó megállt, ő meg belépett. A házban egy öreganyó font: rézből volt a rokkája, rézből a fonál és a szösz a guzsalyon. A lány megszólította az öreganyót: Leány Öreganyám, adsz-e szállást éjszakára? Öreganyó Nem örülök, hogy megállítottad a házamat, de tudom, hogy senki se hordja hátán az éji szállást. Ha akarsz, meghálhatsz nálam. Mesélő Eljött a reggel. A lány új cipőt húzott, új botot vett a kezébe, s új almát kezdett rágicsálni. S ment tovább. Ment, mendegélt. A cipője elvásott, a botja elkopott, s az almát is megette, hát megint ott egy lúdlábon forgó házikó. Ezt is megszólítja, kedvesen: Leány Kicsi tanya, kicsit tanya, háttal fordulj fák felé küszöbbel meg énfelém! Mesélő A házikó megállt. Belépett a lány a házba, s látja, hogy ott fonogat egy anyóka: ezüst a rokka, ezüst a fonál, ezüst az orsó, s ezüst a szösz a guzsalyon. Azt mondja a leány az öregasszonynak: Leány Öreganyám, adsz-e szállást éjszakára? Öreganyó Senki se hordja a hátán az éji szállást. Ha akarsz, meghálhatsz nálam. Mesélő Eljött a reggel. A lány megmosakodott, felhúzta az utolsó pár cipőjét, kezébe vette a botot, elkezdte rágni az utolsó almát, s ment tovább. Aztán ismét elvásott a cipője, elkopott a botja, s megette az almát. A nap már lemenőben volt, amikor megint feltűnt egy lúdlábon forgó házikó! Leány Kicsi tanya, kicsi tanya, háttal fordulj fák felé, küszöbbel meg énfelém! Mesélő A házikó megfordult. Bement a lány a házba, s látja, hogy ott fonogat egy anyóka: arany a rokka, arany a szösz, arany az orsó, s arany rajta a fonál. Tőle is megkérdezte: Leány Öreganyám, adsz-e szállást éjszakára? Öreganyó Adok bizony, lányom! Hisz senki se hordja hátán az éji szállást! Mesélő Eljött a reggel. A cipők elvástak, a botok elkoptak, az almákat mind megette a leány, az ura azonban nem volt sehol. Sírt is keservesen. Aztán megmosta az arcát, kivette a zsebéből a kendőjét, s elkezdte törülgetni a szemét. Öreganyó Honnan került hozzád az én fiam keszkenője? Leány Fiad?! Volt nékem egy medvebőrbe bújt szép férjem, tőle kaptam. Öreganyó És hol van most a férjed? Leány Elárultam a titkát, és világgá ment. Nem is fogom már én soha megtalálni. Öreganyó Dehogy is nem. Dehogy is nem, kedveském. Itt van ez az alma. Beletesszük ebbe a kendőbe. Menj le a folyópartra, s ott vágd ketté az almát - egy nagy uradalom kerekedik belőle. Aztán emberek jönnek a folyóra lovat itatni. Ha meg akarják tőled venni az uradalmat, mondd meg, hogy nem kérsz mást az uradalomért, csak hogy egyszer megcsókolhasd az új gazdát. Mesélő A lány oda is ment a folyóhoz, kiterítette a zsebkendőt, rátette az almát, s kettévágta, abból aztán egy nagyon szép uradalom kerekedett. Szétnéz: hát jönnek az emberek a folyóra lovat itatni. Ember Add el nekünk ezt az uradalmat, te leány! Leány Eladom én, s nem is kérek mást érte, csak azt, hogy megcsókolhassam az uradalom új gazdáját. Ember Nem hiszem, hogy ellenére lenne, ha ilyen szép leány kéri! Mesélő Megjött az uradalom új gazdája. Jegygyűrű volt az ujján, s a lány megismerte benne az urát. Boldogan ölelték, csókolták egymást. Ezzel vége a mesének. Tavaly még jártam náluk vendégségben.