Medvevilág Szicíliában
(részlet)
Írta és rajzolta: Dino Buzzati
|
Mondom hát, mit nem regéltek el még: hogy foglalták el Szicíliát a medvék. Tudni kell, hogy régestelen réges- rég az ember volt vad, s a vad emberséges. Sok olyasmi volt Szicíliában, ami ma nincs, mert ma más világ van: a hegyek akkor még az égig értek, tetejükön hó meg jég fehérlett, de némelyik tüzet is okádott, s mint a jól megkelt cipó, olyan volt. Sőt, az egyik legnagyobb tűzhányó füstölgött is, füstje, mint a zászló, és csak fütyült éjjelente (azóta is fütyül egyre). A hegyekben odvak öblösödtek: volt hol laknia a medvenépnek; el is volt az vackoron, borókán, málnán, szedren, somon, szarvasgombán. |
No, elég az hozzá, hogy egyszer, sok-sok éve, gombászni ment Leander, a medvekirály az ő Tóni fiával, s két vadász elrabolta tőle a kis Tónit. Leander épp csak egy percre hagyta egyedül a hegyoldalban, de a vadászoknak több se kellett, lecsaptak a magányos és védtelen bocsra, szorosan megkötözték, és mint valami csomagot, egy szakadék széléről leeresztették a völgybe.
|
Tóni! Tóni! Szólongatja, de nem felel mackófia. Csak a visszhang válaszolgat, csak halálos csönd felelget. Tanakodik: hol van hát? A városba hurcolták? |
Mit volt mit tenni, végül is hazakullogott a király, és azt mondta otthon, hogy meghalt, szakadékba zuhant a kicsinye. Az igazat nem merte bevallani, mert szégyent hozott volna vele királyi fejére. Miért hagyta, hogy elrabolják tőle Tónit?
Attól a naptól fogva nem volt nyugovása. Hányszor, de hányszor elképzelte, hogy leereszkedik az embernép közé, és megkeresi a csemetéjét! Csak hát mire menne egymagában? Egyetlen medveként a sok-sok ember közt? Láncra vernék, meg is ölnék! Így telt-múlt egyik év a másik után.
Egyszer aztán minden korábbinál cudarabb tél szakadt rájuk. A rettentő hidegben a medvék medve létükre, a vastag bundájuk alatt is vacogtak. Egy szál fű nem sok, annyi sem kandikált ki a hó alól, és nekik nem maradt mit enniük. Éhségükben a kisebbecske bocsok meg a gyengébb idegzetű medvelányok egész éjszakákat átpityeregtek. Nem mehetett tovább ez így.
- Miért nem költözünk le a síkságra? - vetette föl végül az egyik mackó.
Tiszta reggeleken látni lehetett, hogy odalenn a völgyet nem fedi hólepel, s az emberházak kéményei füstöt pipálnak, jelezve, hogy odabenn ennivaló készül. Maga volt az a földi paradicsom. A medvék pedig órákon át csak álltak-álltak, és bámultak le a bérctetőkről, és nagyokat sóhajtottak.
- Költözzünk le, bizony! Jobb megküzdeni az emberekkel, mint idefönn éhen halni - mondták a merészebb medvék.
És mi tagadás, Leandernek, a királyuknak sem volt ellenére az ötlet: így legalább egy füst alatt a csemetéjét is megkeresheti. Mégiscsak biztonságosabb, ha az egész medvenép levonul. Az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt egy ilyen sereggel szembeszállnak.
Csak azt nem tudták a medvék, Leander király se tudta, hogy kicsodák is valójában az emberek, milyen gonoszak és agyafúrtak, milyen rettentő fegyvereik vannak, milyen alattomos csapdákba csalják az állatokat. Nem tudták a medvék mindezt, nem féltek a medvék. És eldöntötték, el ők, hogy a hegyekből a síkságra költöznek.
* * *
Dino Buzzati (1906. október 16. Belluno (Olaszország) - 1972. január 28. Milánó). Dino Buzatti a modern olasz irodalom egyik legnagyobb alakja, életműve alapján író, költő, festő, színmű és operaszöveg író, tudományos fantasztikus regények szerzője, de 22 éves korától haláláig a híres milánói napilap az Il Corriere della sera megbecsült újságírója is, a hegyek szerelmese és jó ismerője.Irodalmi alkotásaiban, festményein mesebeli alakok elevenednek meg, de Dino Buzzati úgy tartotta, hogy a színvonalas újságírás is elképzelhetetlen némi fantázia nélkül.
Dino Buzzati nagy erővel jeleníti meg azt a mérgező légkört, amelyben az emberi értékek és célok elvesztik természetes arányukat, s a kísértetiesen torz világban napról napra jobban eltorzul az ember. Dino Buzzati ifjúkori főműve a felnőtteknek szóló Tatárpuszta ugyanúgy, mint az ifjú olvasókhoz is szóló Medvevilág Szicíliában képzeletbeli helyszíneken játszódnak, de amelyekben a korabeli olvasók méltán ismertek rá az olasz valóságra. Dino Buzzatit ezen művei a XX. század nagy metaforáit megalkotó legnagyobbak méltó társává teszi. Művészete hol Kafkát, hol az akár borgesi mágikus realizmust idéző korai elbeszélésektől az abszurdot a hatvanas évek modern valóságában meglátó "örkényi" novellákig ível. Közös nevezőjük mégsem a világirodalmi hasonlóságokból, hanem egyediségükből: Buzzati egyszeri és megismételhetetlen, borús és bölcs kedélyéből, lebilincselő mesélőkedvéből, óriási tehetségéből ered.
Dino Buzzati: Medvevilág Szicíliában a Maci Boltban is megvásárolható:
(Vásárláshoz kattints rá a könyvre!)
Ha megemlítjük Ezópus, La Fontaine, Kipling, Milne, Kormos István nevét, mindjárt egy sereg kedves állatfigura jut eszünkbe. Ha csak a kiváló medvéket idézzük fel, gyermekkorunk feledhetetlen alakjait Balut, Micimackót, Vackort bevettük játékainkba, s ha volt hozzá fantáziánk, tovább szőttük sorsukat: saját kis mindennapi élményeinket tettük hozzá kedvenceink kalandjaihoz. Mostantól fogva a szerzők sora Buzzati nevével egészül ki, a medvevilágba pedig beépül Leander medvekirály alakja, aki mint egy modern mesehőshöz illik, hadjáratot indít az emberek ellen. Miközben a medvesereg megismeri, s már-már átveszi a két lábon járók szokásait, ráébred, hogy a mackóélet az igazi.
Dino Buzzati nagy név. Venturi, Calvino, Moravia, ilyenek között szokás emlegetni. Méltán: Dino Buzzati jó író és jó ember is - igazi mediterrán alkotó, tele bölcsességgel, életszeretettel, belátással. Ezzel együtt kitűnő újságíró, műveit maga illusztrálta, körbeutazta a földet, bizonyára remek gyerekeket nevelt fel.
A Medvevilág Szicíliában alapján legalábbis biztosan. A meséből, melyben egy letűnt mesevilágban elveszett Tóni bocsát keresi Leander, a szicíliai medvék nagy királya, annyi humor, nyelvi lelemény és szívderítő melegség olvasható ki, hogy azt kell mondanunk: öt éven felül és százhúszon innen bátran ajánljuk mindenkinek. Mert egy igazi meseregény olyan, mint a marakesi bazár - mindenki talál benne magának csemegét.
Szóval: Szicília ősi hegyei között, régestelen-régen két vadász foglyul ejti Tóni bocsot, s ráadásul a medvék éhezni kezdenek. Lemennek hát a magas hegyek közül az emberek királyságába, és megküzdenek seregeikkel. Étel már van, de Tóni sehol, küzdenek hát tovább - a vaddisznók hordájával, a Lidércvár kísérteteivel, Trollal, Mumus macskával meg még ki tudja mi mindenkivel. Úgy néz ki, mindent le tudnak küzdeni, kivéve az emberek után maradt mocskot és korrupciót és banalitást és zsigeri ösztönöket.
Miért ajánljuk?
Nem röstelljük bemásolni, mert felesleges a tükörkép, ha van eredeti is:
"Van anyuka, aki azt mondja, nem értem, mire jó kísértethistóriákat mesélni, csak megijed tőlük a gyerek, és a legkisebb egérneszezésre is végigsikoltozza az éjszakát. Talán igaza van az ilyen anyukáknak. De három dolgot ne felejtsünk el.
Először is azt, hogy kísértetek, ha ugyan vannak, még se gyereket, se felnőttet nem bántottak soha. Az emberek akarnak rémüldözni. Kísértetek vagy szellemek, ha vannak (mára gyakorlatilag eltűntek a föld színéről), hát csak olyanok, mint a szél, az eső, a fák árnyéka vagy az esti kakukkszó: természetesek és ártalmatlanok; és alighanem szomorúak, amiért komor és lakatlan házakban kell lakniuk egyes-egyedül; alighanem félnek az emberektől, hiszen szinte sohasem találkoznak velük, és ha mi is egy kicsivel több bizalmat tanúsítanánk irántuk, ők is megszelídülnének, még talán játszanának is velünk, például bújócskát.
Másodszor: szögezzük le, hogy a Lidércvár nincs többé, sőt, a nagyhercegi főváros, sőt, a szicíliai medvék sem léteznek ma már, és egyáltalán, annyira régen volt ez az egész, hogy tényleg nincs mitől félni.
Harmadszor pedig: így volt és kész."
Mindezek mellé Dino Buzzati rajzai tökéletesen illenek a történethez - pont olyanok, mint idézetünk itt fent. Tökéletes ajándék. Még medvék is vannak benne.