A futballmeccs
Aaron Judah: Macóka meséi

Mindnyájuk nagy örömére Kengu egy szép, őszi napon egy futball-labdával állt elő. Nagyszerűen illett az erszényébe, és ott is őrizte egész úton, amíg a falun keresztül kiért a határba, a nagy zöld rétre. Több esze volt, mint azoknak a fiúknak, akik meg nem állják, hogy az aszfalton pattogtassák, lámpaoszlopoknak fejeljék és a falakhoz rugdossák labdájukat, amíg ki nem érnek a futballpályára. Még csak az kellene, hogy egy elhaladó autó palacsintává lapítsa, mielőtt megmutathatná barátainak! Hónapokig spórolta rá a pénzt! Egy szó, mint száz a labda is, és a barátok is épségben kiértek a faluszéli rétre. Nagy gyönyörűséggel kezdték rugdosni egymásnak az új szerzeményt.
A rétet egyik oldalán a templomkerítés határolta, másik oldalán pedig a folyó húzódott. Ilyenkor ősszel bő volt a vize és gyors a sodra. Kissé odább egy széles, öreg kőhíd ívelt át fölötte. Kengu többször is figyelmeztette barátait:
- Vigyázva rúgjátok, nehogy a folyóba essen!
Kengu volt a legjobb focista mindük között. Bámulatos trükköket tudott. Egy idő után azonban elkapta a labdát, pattogtatta egy kicsit, majd ezt mondta:
- Unom már ezt az ide-oda rugdosást, válasszunk két csapatot, és játsszunk igazi meccset!
- Én nem unom! - tiltakozott Macóka.
De a többiek mind egyetértettek Kenguval:
- Helyes, játsszunk igazi meccset!
- Meccs lesz! - kiáltozták össze-vissza. - Focimeccs! Allítsunk kaput! Feszítsük ki a hálót! Jelöljük ki a vonalakat! Tűzzétek le a sarokzászlókat, meszezzétek be a középkezdés pontját, és a tizenegyes pontokat se felejtsétek el!
Macóka körül forgott a világ.
- Én nem is akarok játszani - motyogta egyre, de a saját hangját se hallotta a nagy ricsajban. Honnan, honnan nem, nézők kezdtek gyülekezni, s a kezdeti néhány szurkoló hamarosan tömeggé dagadt. A partvonal két oldalán nyüzsögve harsányan biztatták kedvenc játékosaikat. A bíró előhúzott a zsebéből egy ötforintost, és feldobta jó magasra.
- Fej vagy írás?
- Fej! - rikkantotta Elef Anti.
- Fej bizony! - kiáltotta a bíró az érmét mutatva. - Tiéd a kezdő rúgás, tagbaszakadt koma!
A közönség kiáltozva sürgette, hogy kezdődjék a játék, és amint felhangzott a fííííííí!, Elef Antinak nem volt szüksége több biztatásra. Elképesztő iramban rontott neki a labdának, és akkorát rúgott rajta, hogy a bőr megdöndült belé. A labda nyílegyenesen vágott át a Kengu és Csacsi közötti résen. Macókát a két kapufa között olyan váratlanul érte a zúgó lövedék, hogy még szempilláját sem volt ideje megrebbenteni. Az ágyúgolyó sebességével érkező labda, bizonyára a hálót is cafatokra szaggatta volna, ha röppályája pár ujjnyival alacsonyabb. Igy csak a felsőkapufa tetejét borotválta le, s a rajta ülő varjú rikoltva és nagy szárnycsapkodással röppent fel. A labda pedig egyre magasabbra és magasabbra szállt, és végül nem ért földet! Eltűnt a folyó magas partszegélye mögött, és pillanatokkal később egy nagy PLACCS! hangja ért a pályára. Ezt követte hat kacsa, három liba, két szárcsa és egy hattyú megjelenése, Dühödt szárnycsapkodásokkal emelkedtek a levegőbe. Felfogva a történteket megjött a tömeg hangja:
- A labda a folyóba esett! Odavan! Fantasztikus meccs! Még el sem kezdődött, máris vége! Háromszoros hurrá! Menjünk haza!
A síp is megszólalt - fííííííí! -, a bíró pedig harsány hangon bejelentette:
- Meccs lefújva!
És amily hirtelen összeverődött imént a tömeg, olyan sebesen szét is oszolt, elcipelve a kapufákat, a hálót és a sarokzászlókat, az öt barát pedig magára maradt.
Hogy mit csináltak? Találjátok ki. Persze, ahogy mondjátok, nekiláttak, hogy kihalásszák a labdát a folyóból. Aggodalmas tekintettel követték a parton, ahogy lassan úszik el lomb, páfrány, ágak és farönkök között. Amint a kőhídhoz ért, eltűnt az íve alatt, és hosszú ideig színét se lehetett látni. Egyre növekvő aggodalommal várták, lesték a túlsó oldalon, jött is levél, páfrány, ág és farönk, de labda egy szem se.
- Elveszett a labdám! - siránkozott Kengu. - Hónapokig spóroltam rá, és egyetlen rúgással vége!
A következő pillanatban újra kibukkant a labda! Békésen ringott a folyó ölén, amely most egészen a túlsó part felé sodorta, és ott meg is rekedt a káka között. Hanyatt-homlok rohantak át a hídon, de mire odaértek, a víz mozgása valahogy megélénkült, a labda pedig szabaddá lett, s még sebesebben távolodott, mint eddig. A barátok csalódott kiáltások közepette kísérték tovább.
Kísérték egy mérföldön, kísérték két mérföldön át. Számos híd alatt ment át közben, s valahányszor a másik parthoz sodródott, ők is átkeltek, hogy megkaparintsák, de mindig ki csúszott a markukból. Kengu pedig mindannyiszor fájdalmasan óbégatott:
- Oda a labdám! Vége a labdámnak!
De Kengu óbégatásánál baljósabb hangot is lehetett hallani. Most ért csak a fülükbe egy távoli zúgás. Tudták jól, honnan jön: A folyó alább vízesésbe megy át, s úgy zúdul alá egy nagyobb tóba. Ha pedig a labdát a vízesés sodorja el, akkor igazán búcsút mondhatnak neki!
Követték tovább, egyre lanyhuló reménnyel. A vízesés egyre hangosabban zúgott, reményük pedig egyre inkább apadt. Egyedül maga a labda látszott élvezni a dolgot. Milyen vidáman úszott, lebegett, pörgött, forgott, ütődött, kocódott, játszott a levelekkel, páfrányokkal, ágakkal, botokkal, hínárokkal, mintha mind együtt sietnének egy születésnapi ünnepségre! De barátaink nagyon is tudták az igazat: mind-mind a folyón libegők, sodródók hamarosan átbuknak a vízesésen, és eltűnnek örökre.
A vízesés előtt vagy fél mérföldre két szikla állt ki a vízből. A víz kettőzött sebességgel áramlott a köztük tátongó résben, és a labdát mintha egy láthatatlan kéz lódította volna meg. Pörögve-forogva siklott be a sziklarésbe - és ott megakadt!
Az öt barát lélegzete is elállt, úgy figyelték. A tajtékzó víz minduntalan megemelkedett, magával emelve a labdát is, és úgy tetszett, hogy átemeli az akadályon - de nem, mindannyiszor visszaejtette. Percenként nagy tömeg lomb, ág, páfrány, nád és farönk úszott tova, hogy a vízeséssel együtt a tóba zuhogjon alá. De a labda maradt, vígan bukdácsolt fel s alá a sziklarésben. Szegény Kengu tehetetlenül figyelte, és boldogtalanul tördelte a kezét, s verte a mellét.
- Bárcsak lenne egy kötelünk! - siránkozott.
- Kötelünk? - kiáltott Macóka, és nagyot ugrott a parton. - Kötelünk? - Egész úton egy szót sem szólt eddig, de most csupa tűz lett, és csak úgy dőltek belőle az ötletek, utasítások. - Hisz van kötelünk! Mi magunk vagyunk a kötél! Te, Elef Anti, biztosan állsz a parton. Teve, te begázolsz a vízbe, és megfogózol az ormányában. Csacsi, te is bemész, és megragadod Teve nyakát. Te pedig, Kengu, Csacsi farkába fogódzol. Aztán végül én, a legkisebb, Kengu farkába kapaszkodom. Ha akkor sem érem el a labdát, akkor igazán lemondhatunk róla.
Még a végére sem ért, a többiek már tökéletesen felfogták a tervet. Egy perc se telt bele, és Elef Anti, Teve, Csacsi meg Kengu már meg is alkották az élő láncot, pontosan úgy, ahogy Macóka javasolta. Pompás elgondolásába igazában csak egy apró hiba csúszott, ha ez egyáltalán hiba volt: végül is őrá nem volt szükség. Ahogy mondom! Elef Anti ormánya megnyúlt, megnyúlt Teve nyaka és Csacsi farka is, s így Kengu annyira közel került drága labdájához, hogy végül el is érte! Villámgyorsan erszényébe gyömöszölte, és Csacsin, Tevén és Elef Antin végigcsimpaszkodva kiszökkent a partra. Utána Csacsi kapaszkodott ki Teve és Elef Anti segítségével, legvégül Elef Anti Tevét is kisegítette a partra.
Annyira kimerültek, hogy hazafelé ballagva kevés szó esett közöttük. Kengu időnként megsimogatta a labdáját, hogy meggyőződjék róla: még mindig vele van. A világért se vette volna ki erszényéből, hogy alaposabban megnézze, nehogy kicsússzon a kezéből, és pattogva visszaguruljon ismét a szörnyűséges folyóba!
A faluba érve Elef Anti háza esett útjukba elsőként. Mind megálltak, hogy búcsút vegyenek barátjuktól. Elef Anti nagy restelkedve állt a kertkapuban.
- Borzasztóan sajnálom, hogy berúgtam a labdát a vízbe - mondta. - Soha életemben nem játszottam ilyen vacak futballmeccsen!
- Milyen igaz - bólintott Teve, Csacsi és Kengu. - Ez volt a legvacakabb meccsünk.
De Macóka rázta a fejét.
- Nem, ez a legjobb futballmeccs volt, amiben valaha játszottam. Senki se vesztett. Mindnyájan nyertünk!
És amikor hazamenve elgondolkodtak szavain, igazat kellett adniuk Macókának. Mindnyájan nyertek.

Aaron Judah: A Macóka meséi a Maci boltban is megvásárolható:
(Vásárláshoz kattints rá a könyvre!)